background preloader

To watch or read

Facebook Twitter

Magyarország nekem valódi paradicsom - indavideo.hu. Őszintén a nagy seggekről. Nyugi, nekem is nagy.

Őszintén a nagy seggekről

És ha nem akarom, hogy akkora legyen, mint a tanyasi lavór, akkor valamit tenni kell. Két hét múlva úgyis itt a bikiniszezon. Nem, nem beszélek hülyeségeket, a Mindenkori Női Magazinok Nagykönyvében a március hónap alatti rubrikába piros filccel az van írva: háj! Alá, kicsit kisebb betűkkel: narancsbőr majd júniusban, akkor jön a hirdető. Dugni és szűznek maradni Szóval, megint nem sikerült a kivételnek lennem, aki erősíti a szabályt. A lehetőségek tárháza egy ingerszegény sufni ahhoz képest, ami a rendelkezésemre áll ahhoz, hogyan legyen feszes a popsim (sic!) A kék sarokban a paleósok Van az is. A paleósok azzal vannak elfoglalva, hogy paleósítsák a minél habosabb, krémesebb süteményeket, és hogy csokoládét gyártsanak gyakorlatilag mindenből, aminek a glikémiás indexe megegyezik a polisztiroléval, közben védik a mundérbecsületet, mert most mindenki ellenük, pedig egymást még el sem kezdték enni.

"És akárhogy szétszakadsz, sohasem elég! " Most jön a java. Wil, a repülő Down-os kisfiú – amikor a photoshop tényleg csodákra képes. Ha valaki, akkor én aztán igazán nem pártolom a képek manipulálását.

Wil, a repülő Down-os kisfiú – amikor a photoshop tényleg csodákra képes

De ezeket a fotókat látva össze–vissza olvadt a szívem, és áldottam Thomas és John Knoll nevét, amiért 1988-ban létrehozták a Photoshopot. Egy amerikai fényképész apuka, bizonyos Alan Lawrence, valóságos csodát művelt Down-kóros kisfiáról szóló fotósorozatával. A másfél éves Wilből, igazi repülő szuperhőst csinált a képszerkesztő program segítségével. Vigyázat, tündéri képsorozat következik! Negyven vagyok. Velem ne baszakodjon senki! - Hír24. Negyven vagyok.

Negyven vagyok. Velem ne baszakodjon senki! - Hír24

Nem tudom, voltam-e már ennyire megosztó, mint most. Negyvennek lenni embert próbáló. Most dől el minden, most utoljára, még egyszer megmérettetünk és jaj nekünk, ha könnyűnek találtatunk. Negyven felett már nincs élet, csak vegetáció. Fotoszintézis. Negyven felett már semmi nem a régi, jön a klimax meg a Prostamol Uno. Negyven felett szülni nem bűn, csak felelőtlenség meg ilyen úri huncutság, na de jódógába sose tudta, ilyen volt ez már lánynak is. Nem nyafogunk, nem sírunk, hanem teszünk valamit: OFF-Biennálé. A kortárs képzőművészet a rendszerváltás óta túlnyomórészt az állami forrásoktól függ, a pénteken kezdődő és május végéig tartó OFF-Biennálé ezen változtatna – ez azt is jelenti, hogy ha most nem áll a saját lábára, két év múlva nem rendezik meg ismét. 40 milliós költségvetés, nulla állami pénz, rengeteg önkéntes, és egy ernyő, amely összefogja a független kezdeményezéseket.

Nem nyafogunk, nem sírunk, hanem teszünk valamit: OFF-Biennálé

Mire elég mindez? Szerepelhet-e MMA-tag a fesztiválon? Home Design, Garden & Architecture Blog Magazine. How to Make Spring Flower with Wire and Nail Polish. Home Design, Garden & Architecture Blog Magazine. Okos vagy? Szegény! :-( Ha butának lenni jó (hiszen „boldogok a lelki szegények”), akkor a nagyobb IQ szenvedést hoz?

Okos vagy? Szegény! :-(

Talán, elvégre a közvélekedés szerint a zseniket jobban megviseli az egzisztenciális szorongás, a frusztráció és magány.Ezt a kérdést járta körül a BBC, és arra jutott, hogy ez nem feltétlenül igaz, de az biztos, hogy a magas intelligenciaszintnek is megvannak a hátrányai. „A bölcsesség legfőképp abban van, hogy tudom, hogy nem tudok.” Így kütyüzik a világ – kőkemény görbe tükröt tart elénk egy új japán videóanimáció. How To Transfer An Image To A Rock. Teljesen magukra hagyják a pszichés beteg gyerekeket - Abcug.hu. Ha egy szorongásos gyereknek be kell feküdnie a pszichiátriára, minimum Budapestig kell utaznia, ahol vagy jut neki hely, vagy nem.

Teljesen magukra hagyják a pszichés beteg gyerekeket - Abcug.hu

Ha kivárja a több hetes várólistát, még mindig hazaküldhetik három nap után, mondván, muszáj befogadni a helyére egy súlyosabb beteget. Így előfordulhat, hogy jobb híján a felnőttekhez, súlyos betegek közé teszik. Magyarország nem tud mit kezdeni a pszichés beteg gyerekekkel, pedig van, aki szerint ez most mindennél sürgetőbb lenne.

Alig áll a lábán a magyar gyermekpszichiátriai ellátás, pedig 2011-ben az ombudsman is foglalkozott az óriási hely- és szakemberhiánnyal. Az akkori jelentés szerint ezek több alapjogot is sértenek, így az egészséghez fűződő, az egészségügyi ellátáshoz való jogot, az önrendelkezés jogát és az esélyegyenlőség elvét is. Most gyermekpszichiáterekkel beszélgettünk, akik azt mondták, azóta sem történt semmilyen előrelépés, és attól félnek, ha ez így marad, hamarosan óriási robbanás jöhet. Ezeket gondold végig, ha elválsz, amikor gyereked van! Magyarországon minden harmadik gyerek megtapasztalja élete során a szülei válását, továbbá azt is, hogy milyen egyszülős családban élni.

Ezeket gondold végig, ha elválsz, amikor gyereked van!

Minden második házasság válással végződik, és ezek harmadában kettő vagy több gyerek is érintett. A házasságon kívül született gyerekek aránya ma már meghaladja a 46 százalékot. Így nem csak a házasságok, hanem az élettársi, együttélési kapcsolatok felbomlása is igen sok gyereket érint. A wmn.hu szerzője, dr. Pascal Campion. 7 things we're guessing you didn't know about Hungary. Megszakad a szívünk ettől a fotótól! Fegyvernek hitte a kislány a fotós kameráját! Vírusként terjed a fotó a szír kisgyerekről, aki egy fotós kameráját összetévesztette egy fegyverrel: felemelte a kezeit és megadta magát.

Megszakad a szívünk ettől a fotótól! Fegyvernek hitte a kislány a fotós kameráját!

A török fotós, Osman Sagirli tavaly decemberben egy szír menekülttáborban készítette a fotót a négy éves kislányról. A kép a héten került ki a közösségi médiába, és már több tízezren megosztották. A kislány neve Adi Hudea, az édesapja a 2012-es hamai mészárlásban halt meg. Azóta az otthonuktól 150 km-re lévő táborban él sérült édesanyjával és három testvérével. A fotós egy teleobjektívet használt, erre hitte a kislány, hogy fegyver, és rögtön feltartotta a kezeit.

When your mother says she’s fat. The Curious Case of Men and Women's Buttons — Atlantic Mobile. Ezek a városok fizetnek, ha odaköltözöl. Gusztusos kis hely, ez Chattanooga Amikor megláttam ezt a cikket a kívül tágasabb blog oldalán, két másodperc alatt megfordult a fejemben, hogy nem késő még új életet kezdeni.

Ezek a városok fizetnek, ha odaköltözöl

Ez a cím, persze, Magyarországon elég sajátosan cseng, és nem pusztán a munkaerő-elvándorlás miatt, hanem azért is, mert azt az érzést kelti, hogy van egy közösség, ami számít rád. A Lipótmezei Elmegyógyintézet (O.P.N.I.) - Szellemvárosok Magyarországon. Álmodj teret egyetlen helyiségben. Ha minigarzonban élsz, ami 30 m² alatti alapterületet jelent, és mindössze egyetlen helyiség áll rendelkezésedre, akkor nagyon meg kell gondolnod minden négyzetcenti helykihasználást.

Álmodj teret egyetlen helyiségben

Ebben a lakásban, ahogy az alaprajzon láthatod, szépen jutott hely mindennek, amit szükséges betenni egy lakásba. Persze nekem azért egy kicsit más elképzelésem van a teljes komfortról, de ekkora helyen azért kénytelen az ember lánya kompromisszumokat kötni. Ami nekem hiányzik, az egy kombi hűtő. Biztosan be van tervezve egy pult alá építhető kicsi hűtő, de azért a fagyasztó is szükséges egy kis tartaléknak. Aztán a fürdőszobában, ha a mosógépet a mosdó alá teszik, nem tudom, hogy a szifon hogy fér el. A tv alá én tárolót tettem volna, mert abból sosem elég. 7 Ways to Break Clutter’s Emotional Grip. Simon Sinek: Why good leaders make you feel safe. Start With Why - Simon Sinek TED talk.

Simon Sinek: Why Leaders Eat Last. Simon Sinek: How great leaders inspire action. The Principles of Active Waiting vs. feeling-like-a-loser, losing-your-mind kind of waiting... Az iskola alapvetően erőszakszervezet. Az évnyitó ünnepség képmutatás, hiszen a szünidő végének senki sem örül, a gyerekek nem az életre készülnek, hanem élnek, a jó iskola pedig nem jogi és hatalmi eszközökkel, hanem a személyesség erejével motivál. Így látja ezt Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke, akivel a 21. század iskolájáról beszélgettünk. Az iskola a 21. század elején nem más, mint a saját maga által okozott károk megszüntetésére irányuló intézmény.Saját alapítású iskolája nem intézményként működik, inkább olyan, mint egy család.Az AKG úri iskola, ide elkényeztetett gyerekek járnak, akiknek a szülei fizetnek ezért.Ha rajta múlna, az iskolának „mindössze” három feladata volna.

Fogadok, hogy nem szeretett iskolába járni. Bryan Stevenson: We need to talk about an injustice. Kreatív tárolási, rendrakási ötletek. Az igazság az, hogy mindenki szeretné, ha az otthonában mindig rend lenne. Persze az lenne a legjobb, ha egy varázsütésre. Újra és újra azt tapasztalom, hogy ha valaminek megtalálom a megfelelő helyét, könnyebb előszedni és elrakni is, akkor gyorsabb a rendrakás. És persze a rendet fenntartani könnyebb mint megcsinálni, de ehhez is kell azért idő. Több részből álló sorozatot szeretnék indítani ezzel a bejegyzéssel, ami mind a megfelelő, ötletes tárolásról szólna. Elsőként apró trükköket gyűjtöttem össze, kisebb káoszos területek rendberakásához.

Elsőre nézzük a fürdőszobát. Tollam-Papírom. Csakazolvassának (kommentnek készült ide) Most jöttem haza. Megvettem az első biciklimet, ami nem az első, de városi bringázás szempontjából az első. Amit most írni fogok, azt kb. tíz év autózás után gondolom így. Ismael Nazario: What I learned as a kid in jail. Csináld magad! Elképesztő ötletek filcből. Csuda helyes, látványos dolgokat lehet készíteni belőle, legyen szó bármiről. Nézegessük meg együtt a képeket amiket találtam, aztán próbáljátok ki, hátha beleszerettek. Ez az anyag rengeteg színben kapható, még mintásat is gyártanak belőle, nem foszlik, könnyen megmunkálható akár varrógéppel, akár egyszerűen tűvel, cérnával, kézzel.

Ötletek a lépcső alatti hely hasznosítására. Ha emeletes a házad, lakásod, akkor jelentős kérdés, hogy mit is lehet kezdeni a lépcső alatti helyekkel. Nem túl mély, nem túl magas, azt gondolnád, mindenhez éppen kicsi. Élj meg 79 ezerből két gyerekkel! Adott négy kétgyermekes család – ők a nézők. Családonként 79 ezer forinttal indulnak, ennyi a gyes, a családi pótlék és a segély. David McCandless: The beauty of data visualization. Information Is Beautiful. Hans Rosling: The best stats you've ever seen.

Képzeld el, Kérdeznélek. Hogyan élj nagyvilágian kis helyen is! (fotók) Indhuja Pillai: 'Tomboy, I wear glasses, look dorky' Math 101: A reading list for lifelong learners. What it takes to be a great leader: A recommended reading list. Books worth reading, recommended by Bill Gates, Susan Cain and more. The 17 funniest Hungarian expressions (and how to use them) Trafó blog — Szikárabb és tömörebb lett az új Hinoki. Cassiopeia - Eco-friendly produced 16mm drama film. Egy hely, ahol akkor is vendégül látnak, ha nincs pénzed - Librarius. Imádkozz az elmebetegekért! – új múzeumot nyitott a hírhedt londoni tébolyda - Librarius. Pénztárcakímélő íróasztalok raklapból.

Tavaszváró: színes pillangók papírból sk. Mini terrárium: 10 csodás ötlet otthonra, vagy az irodába. Michelle Rodriguez Apologizes After Asking Minority Actors to Stop Stealing All the White People's Superheroes. Lay perspectives on the social and psychological functions of heroes. Új munkahelyek a régi mozi helyén - Librarius. DIY cardboard furniture with free IKEA-style instructions. BBC iWonder - Can anyone learn to paint? BBC iWonder - Can a self-taught artist make it in the art world? A film akkor van készen, amikor el is adták – Tóth Barnabás-interjú - Librarius. How to Think Like a Wise Person. 10 hábitos que deberías aprender de tu abuela para una vida sana. 14 Beautiful Fruit-Infused Waters To Drink Instead Of Soda. 10 Proven Benefits of Green Tea (No. 3 is Very Impressive)

Habitos saludables para Programadores. 9 Little Ways You Can Make Your Workday Way Healthier. How to Spend the Last 10 Minutes of Your Day. 73 Questions with Blake Lively. 19 Secrets of Couples Who Stay Together Forever. Brad Pitt and Angelina Jolie: Their love in pictures - Photo 1. Brad Pitt and Angelina Jolie: Quotes on their relationship ten years on - Photo 1. The Science of Dreams and Why We Have Nightmares. Why Everyone’s Going Wild for This Clip of Women Working Out. 9 Ways to Get a Flat Belly Without Diet or Exercise. How to Easily Make A Jellyfish in a Bottle. Rob Lowe's Impressive Impressions. Gépelés teszt Hungarian. Learn How to Type Faster. 20 Touch Typing Tips and Techniques — Ratatype. ABC Family’s Campus Rape Storyline Goes Where Scripted Television Hasn’t Gone Before. Homemade Cinnamon Apple Rings.

A Path Appears. Most Romantic Movies - Top 50 Romantic Movies. Ruby Cup. These School Lunches From Around The World Should Embarrass The U.S. Egy történet arról, hogyan változtat meg a külföldre költözés. This is Barcelona at street level [vid] 10 Useful Grooming Hacks To Keep You Looking Beautiful. GretalRabbit Writes: DIY Lip Scrub (a Lush Bubblegum lip scrub dupe) Prezi launches Nutshell, a new standalone iPhone app that animates your photos.

The 14 Biggest Career Mistakes Women Make in Their 20s. Beauty Tutorial: Eyebrows 102. Try oil cleansing for a glowing skin - Beauty Ramp - Beauty & Fashion Guide by Dr Prem. Beauty Advice: Healthy Hair Secrets – MichellePhan.com. People With Fat Bodies Went On Stage Because They Wanted To See How People Would Respond. 22 Days Nutrition Beyonce Delivery Service - The Beyoncé Diet Is Here. Anthony de Mello: Hogyan szeressünk? Meet The Girls - This Girl Can. Why I stopped watching porn: Ran Gavrieli at TEDxJaffa 2013. The health hazards of sitting. Brandon Stanton of Humans of New York. Eva Hesse 1965.