background preloader

CsibÉSZtúra

CsibÉSZtúra

http://csibesztura.hu/

Related:  sandoristve-materialFöldrajzhoz ötletek

Akriel - Az intelligens algebrai oktatóprogram Tanulócsoportban hatékonyabb tanórai és otthoni munka Az Akrielt használhatjátok asztali gépeken, laptopokon, táblagépeken és okostelefonon is. A matematika tanárotok létre tud hozni egy online tanulócsoportot, amibe be tudtok csatlakozni mindannyian, és már kezdhetitek is a választott témakört. Ahogy gyűjtöd a csillagokat, úgy nő a neved melletti zöld csík hossza, így az összesítő kijelzőn nyomon lehet követni, hogy ki hogy halad a témakörön belül. Az órai teljesítményetek tehát valós időben mérhetővé és láthatóvá válik, és a program teljesítmény szerint sorba rendez titeket.

Mezőgazdaság és vidékfejlesztés A csomag olyan használatra kész oktatási és tanulási segédanyagok gyűjteménye, amely a 11–15 év közötti európai fiatalok ismereteit bővíti azzal kapcsolatban, hogy az EU számára mennyire fontosak az élelmiszerek és a mezőgazdaság. A csomag különféle tantárgyi területeket, például a földrajzot, a természettudományi tantárgyakat, az állampolgársági ismereteket, a közgazdaságtant, az európai tanulmányokat, a háztartástant, az agrártudományt, az információs és kommunikációs technológiát és a társadalomtudományt stb. oktató tanároknak szól. Egy sor változatos és egymást kiegészítő eszköz és feladat kiválasztásával a tanárok segíthetik tanítványaikat az alábbi három lényeges és aktuális terület megismerésében: élelmiszer-termelés, környezetgazdálkodás és vidékgazdálkodás. Az oktatócsomagnak nem az a célja, hogy az uniós szakpolitikáról tartalmazzon diákoknak szóló oktatóeszközöket, hanem hogy bemutassa, milyen előnyökkel jár a mezőgazdaság az EU polgárai számára.

Redmenta, az intelligens oktatási asszisztens A Redmenta egy olyan feladatlap-készítő alkalmazás, amelyet kifejezetten azért hoztak létre, hogy segítse a tanárok munkáját. A feladatlapok készítése során létrehozott feladatokat később is felhasználhatjuk, sőt saját feladatlapjainkba mások nyilvános feladatait is beilleszthetjük. A feladatokhoz képeket, videókat csatolhatunk, és az egész folyamat nagyon könnyen és gyorsan elvégezhető. Természetesen több feladattípust is ismer a rendszer, a feladatlapok kiértékelése pedig automatikus. Oktatóprogramok Pedagógus továbbképzési programok az ITK-n Előadások, anyagok 2018-ban Bevezető, szerzők Differenciálszámítás alkalmazásai Integrálszámítás alkalmazásai SZTNH SZTNH - Iparjogvédelmi Oktatás A hivatal Szellemitulajdon-védelmi tartalmakat feldolgozó óravázlatok A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala "A dinamótól Harry Potterig" című óravázlatíró pályázat során született anyagok feldolgozásával összeállított egy óravázlat csomagot. Ezek az óravázlatok olyan témákban készültek, amiket az általános- és középiskolai oktatás keretében a kerettanterveknek megfelelő módon oktatnak a pedagógusok, de kiegészültek a témákhoz kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi kérdésekkel is.

QR Code Generator – create QR codes for free (Logo, T-Shirt, vCard, EPS) Másodikos matek - Szorzótábla gyakorlás Másodikos matek - Szorzótábla gyakorlás Beállítások « Válaszd ki, melyik szorzótáblát szeretnéd gyakorolni: Mind 2..10 5, 10 2, 4, 8 3, 6, 9 7 Töröl Válaszd ki, milyen feladatokat szeretnél: Mentés, betöltés « Digitális Témahét - Digitális Módszertár Milyen motivációs szerepe lehet a Skype-nak az idegennyelv-tanulásban? Hogyan használható a Facebook az irodalomórán? Miképp jelenhet meg a tanulási célokat szolgáló játék és játékosítás (gamification) a tanórákon? Miképp lehet a tanulást támogató eszköz a mobiltelefon a magyarórán? Fortepan

SZMTANI GYAKORLLAPOK Összeadás: (0-5) (0-10) (0-20) (0-100 sorban) (0-100) (0-1000 sorban) (0-1000) (800-10000) Törtek Kivonás: (0-5) (0-10) (0-20) (0-100 in line) (0-100) (800-10000) Törtek Szorzás: (0-10) (0-20) (10-100) (90-1000) Trtek 2 3 4 5 6 7 8 9 10 2-3-4 3-4-5 2-3-4-5 4-5-6-7 6-7-8-9 Osztás: (0-20 maradék nélkül) XX : Y (0-20) XX : Y (0-100 maradék nélkül) XX : Y or YY (0-100) XX : Y (0-1000 maradék nélkül) XXX : Y (0-1000) XXX : Y (0-1000 maradék nélkül) XXX : YY (0-1000) XXX : YY (0-10000 maradék nélkül) XXXX : Y (0-10000) XXXX : Y (0-10000 maradék nélkül) XXXX : YY (0-10000) XXXX : YY Kevert: összeadás (0-10), összeadás (0-20), kivonás (0-10), Egyenletek: (0-10) összeadás/kivonás (0-20) összeadás/kivonás (0-50) összeads/kivonás (0-100) összeads/kivonás (0-1000) összeads/kivonás

Tankönyvek mindenkinek: a Digitális Tankönyvtár Több mint 13 ezer tudományos témájú és oktatási könyvhöz és folyóirathoz férhetünk hozzá a Digitális Tankönyvtár gyűjteményéből. A Digitális Tankönyvtár (eredeti nevén Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár) még 2005-ben kezdte meg működését. Az első időkben mindössze néhány száz dokumentum volt itt elérhető, de már ekkor is több tudományágból szerepeltek benne könyvek, kezdve a történelemmel és néprajzzal egészen a környezetvédelemig és biológiáig. Az évek során egyre több írás került be a gyűjteménybe, és 2016-ra eljutottunk oda, hogy már több mint 13 ezer dokumentumot tartalmaz az e-könyvtár, amelyhez számos különböző formátumban (például pdf és epub) hozzáférhetünk, de akár online is olvashatunk. Maga a honlap kimondottan letisztult és átlátható, a kezdőoldalon a könyvtárral kapcsolatos hírek mellett még egy ajánlót is találunk a gyűjteményből válogatva.

Sulinet Digitális Tudásbázis A Sulinet Digitális Tudásbázis (rövidítve: SDT) a magyar oktatási rendszer szereplői számára ingyenesen használható tartalomkezelő keretrendszer (LCMS - learning content management system), melynek célja a benne levő nagy mennyiségű, közoktatási- és szakképzési tananyag tartalom tárolása, kezelése és publikációja a felhasználók felé. Az SDT tartalmai 2012-ben átalakítások után a Sulinet portál Tudásbázis alportáljára[1] kerültek. Az SDT régi formájában elérhető maradt,[2] a fejlesztése a régi portálon nem folytatódott.[3] Történet[szerkesztés] A Sulinet Expressz Program, mely 2002-ben, a Sulinet Program új fázisaként indult útjára, egyik legfontosabb célkitűzése a digitális pedagógia szakmai, módszertani és tartalmi támogatása volt. Samsung Magyarország Samsung SMART School a digitális oktatás szolgálatában Az információs és kommunikációs technológia iránt megnövekedett iskolai igényekre válaszul a Samsung Electronics Magyarország 2014-ben, Jászfényszarun nyitotta meg társadalmi felelősségvállalási projektként első két SMART osztálytermét. A helyi általános iskolás tanulók százai próbálhatták ki, mit jelent a digitális oktatás a gyakorlatban, milyen előnyökkel jár, mennyire felgyorsítja a tananyag elsajátítását, elmélyítését. A projekt híre és sikere robbanásszerűen terjedt országszerte, így mára már közel harminc SMART tanterem működik általános és középiskolákban egyaránt. Hogyan is néz ki egy SMART tanterem?

Related: