background preloader

TANÁROK JÓ GYŰJTEMÉNYEI,BLOGJAI

Facebook Twitter

IKT-használat SNI tanulókkal – nem csak pedagógusoknak. Véleményem szerint rendkívül fontos, hogy a gyerekeket hagyjuk játszani, bármilyen korúak is, bármilyen óránk is van!

IKT-használat SNI tanulókkal – nem csak pedagógusoknak

Az a pár perc, amit a játékra szánunk, sokkal, nagyobb erővel bír, mint azt sokan gondolnák! A gyerek feloldódik, ellazul és ráhangolódik. Ezeket a játékokat lehet az óra elején, közepén, végén játszani, akár többet is, váltogatva az óra menetében, hiszen ezek nem csak szimplán játékok, hanem fejlesztésre, gyakorlásra szánt eszköz a pedagógus kezében. Ebben a sorozatban ilyen játékokat mutatok be nektek! Az óvodában a gyermekek elsődleges tevékenysége a játék, és az évszakok, időjárás feldolgozása rengeteg lehetőséget rejt magában.

Évszakok:Mondóka, mozgással kísérve Tavasz: Virágzik a barack (fát formázva a karokat oldalsó középtartásba emeljük Nyár: Fészkére száll a madár (utánozzuk a madarak szárnycsapásait) Ősz: Legelget az őz (négykézlábra állva legelést utánozunk) Tél: Süvít már a szél (karokat magastartásba emelve hajladozunk) Alkossunk Rómát! - Készülj fel a töriórára! Előzmények -„Gyerekek!

Alkossunk Rómát! - Készülj fel a töriórára!

Következő órán összefoglalunk, utána pedig dolgozat! – Pff… már megint?!” Ugye, kedves Kollégák, nálatok is gyakoriak az ehhez hasonló párbeszédek? Természetesen tanulóink mindezt úgy mondják, hogy mi is halljuk… Ilyenkor kicsit rossz szájízzel megyünk ki a teremből, és – valljuk be -, gyakran, igen, megint ugyanaz… Ez a párbeszéd adta az ötletet, hogy összefoglaljunk és a számonkérés is megtörténjen – már megint! Céljaim Kitörni a megszokott keretekből. A tanulók feladatai, tevékenységei a célok elérése érdekében I.

Dr. Tóth-Mózer Szilvia honlapja. Teacher to Teacher Ideas in the Top Teaching Blog. Ted-sorozat a programozásról, mindenkinek. Ted-sorozat a programozásról, mindenkinek A programozás alapjait mutatja be a TED videósorozata, amely azért újszerű, mert felhasználja a kerettörténet izgalmas lehetőségét.

Ted-sorozat a programozásról, mindenkinek

Vizuális világra épít, hiszen ez az, amely leginkább közel áll a 21. század emberéhez. Alaptörténet: a világban zűrzavar uralkodik, a robotok átvették az uralmat, csak egy lány (! Mert, hogy a lányok is kódolnak) tudja megmenti a Földet a felfordulástól. 1. Interaktív prezentációk - 1001 történet. Történelemtanárként sokan kedveljük a prezentációkat.

1. Interaktív prezentációk - 1001 történet

Kivetítve a képeket, térképeket, könnyen szemléltetjük vele mondandónkat, a kulcsszavak, évszámok, nevek kivetítése megkönnyíti a diákok számára a jegyzetelést. Ha honlapunkra feltöltjük, otthon is segít a tanulásban, ismétlésben. Mégis tudni való, hogy elidegenítő lehet a prezentációk használata: gyakran inkább nehezíti a tanórai kommunikációt, A diákokat félrevezeti - azt gondolhatják, már nem is kell jegyzetelniük, hiszen otthon csak letöltik, máris lehet tanulni, ismételni.Három olyan alkalmazást szeretnék javasolni, amelyekkel a hallgatóságunkhoz közvetlenül kérdéseket intézhetünk, megmozgathatjuk őket, ők visszajelzést adhatnak nekünk.1. plickers.com Ennek a visszajelző-rendszernek a használatához elegendő egy darab tanári mobil eszköz (okostelefon vagy tablet, és minimális adatforgalommal is működik.

Természetesen szükséges a használatához internet-hozzáféréssel ellátott tantermi gép (PC vagy laptop) és projektor. A blogról « BYOD, IKT, Office 365, Teams, Socrative, okostelefon, oktatás, ötletek. Ez egy földrajz (és kisebb mértékben biológia) tanár blogja.

A blogról « BYOD, IKT, Office 365, Teams, Socrative, okostelefon, oktatás, ötletek

De ez ne tántorítson el! A bejegyzések és az oldalak BYOD, IKT és módszertani próbálkozásaimat mutatják be, ezekből – reményeim szerint – bármely szakosként lehet ötleteket szerezni. Nem földrajz (és biológia) szakosoknak a felső menüt ajánlom, a módszerek, eszközök, tapasztalatok összefoglalása talán használható valamire. A posztok elsősorban arról szólnak (frissítés: eleinte arról szóltak), hogy a diákokkal mire használjuk az okostelefonokat és a telefonokkal különböző weboldalakat, alkalmazásokat. Teams feladat – hová tűnik? « BYOD, IKT, Office 365, Teams, Socrative, okostelefon, oktatás, ötletek. Mi ebben az IKT?

Teams feladat – hová tűnik? « BYOD, IKT, Office 365, Teams, Socrative, okostelefon, oktatás, ötletek

(kulcsszavak) #Teams Most nem általában feladatokról van szó, hanem a Teams “feladat” funkciójáról. Vajon mi lesz azokkal a feladatokkal, amiket az osztályoknak kiosztok? Mármint akkor, amikor év végén átnevezem az osztályt, vagy az utolsó közös évünk után törlöm a csoportot.

PEARLTREES MÁSOK GYŰJTEMÉNYE

QQCSKA BOGNÁR AMÁLIA BLOGJA. IKT ÉS MÓDSZERTANI TANÁRI SZOBA. RÉKA BLOGJA. SZAJBER BLOG. KIDSFREE.CO. TENGELYES TÜKRÖZÉS IS. HORVÁTH JUDIT VÁLOGATÁSAI. IKT ESZKÖZÖK GYŰJTEMÉNY. Moodle. Here are twenty tools that you can use to help you plan and teach your class.

Moodle

Some tools are good for organizing your class and others are good for organizing online projects. Some of the tools are good little teaching aides. The list is in no particular order, and many of them could be used by students too if they were technologically literate. 1 – Animoto This allows you to create video-based lessons and presentations for your classroom. 2 – Capzles You can use this to gather various media such as videos, images and documents. 3 – Creaza This tool allows you to brainstorm, edit videos, edit audio and create cartoons. 4 – Educreations This is an online tool that teachers and students can use on their iPad. 5 – FunBrain This is full of a collection of fantastic educational games. Web 2.0 és IKT eszközök gyűjteménye. A Web 2.0 és IKT eszközök módszertana kurzus tapasztalatain alapuló eszközgyűjtemény célja, hogy minden felhasználó típusonként csoportosítva megtalálja a számára legmegfelelőbb, a tanulást, tanítást segítő web 2.0-s alkalmazást.

Web 2.0 és IKT eszközök gyűjteménye

Mindazoknak ajánljuk, akik: érdeklődnek az újdonságok iránt és a hétköznapok során mind a munkájukban, mind a szórakozás, kikapcsolódás terén;érdeklődnek a technológiai újdonságok iránt;nem szeretnének sok időt eltölteni a számukra szükséges web 2.0-s eszköz megkeresésével. Hasznos gyűjtemény azoknak a pedagógusoknak, akik: jó gyakorlataikat és saját tapasztalataikat, eredményeiket szeretnék érdekesebbé, figyelemfelkeltőbbé tenni;hatékonyabbá szeretnék tenni a nevelési-oktatási és tanítási-tanulási folyamatot ezen eszközök segítségével;tanári ePortfóliójukban tapasztalataikat, reflexióik bemutatásához web 2.0-s eszközöket keresnek. HÍREK, ÜZENETEK - webtanitoneni.lapunk.hu. Történet-készítők. Capzles - Technology Tools for Educators. Utilizing Capzles as an Educational Resource Figure 1.

Capzles - Technology Tools for Educators

Blog Post - Capzles image TE Recommend Age Rating: 10+ Capzle's slogan is “time. captured” and this platform does just that. Az interaktív tábla és tabletek - Tablet, mobil - QR kód készítése. A QR kódok esetében, többféle szerkesztőt is használhatunk, az általam javasolt QR kód Monkey azért kényelmes, mert nem igényel regisztrációt, nem kell érte fizetni, és online használható bármilyen számítógépen.

Az interaktív tábla és tabletek - Tablet, mobil - QR kód készítése

Természetesen létezik egyéb más szerkesztő is, azokat is lehet használni, de én szeretem a gyors és hatékony dolgokat. Az iskolai felhasználásnál ugyanis nem mindegy az idő, mennyit töltünk felkészüléssel. Így most ennek a szerkesztőnek a felületét mutatom be. A képre kattintva elérhetjük az oldalt, és a cikkel párhuzamosan kipróbálhatjuk azt. QR kódot először egy weboldalnak szeretnénk készíteni. URL: FEKETE ZSUZSA VÁLOGATÁSA. KOTEHNCZ ERZSÉBET GYŰJTEMÉNYE.