background preloader

Elszámolási rendszerek

Facebook Twitter

A wörgli csoda. Szerző: Wolfgang Uchatius Hogyan hozzuk mozgásba a pénzt és lendítsük fel a gazdaságot még egy reménytelen recesszió kellős közepén is? Egy osztrák polgármester fantasztikus kísérlete 1932-ből. Fizetésnap: Szabadpénzzel fizetik ki a wörgli építőmunkásokat. Senki sem tudja, honnan vagy kitől került oda az a bizonyos betiltott politikai újság, ahol megtalálta egy osztrák mozdonyvezető 1916-ban, az I.VH. frontja közelében. Talán egy békepárti őrnagy, egy baloldali szanitéc vagy egy gazdasági kérdések iránt érdeklődő őrmester hagyta el?

Michael Unterguggenberger azonban egy pillanatra mégis megszakította az anyaországnak tett szolgálatát, felvette a meglehetősen különös címet viselő újságot – “Der Physiokrat” (= A fiziokrata) – és olvasni kezdett. Ezzel pedig egy olyan történetet lendített mozgásba, ami kereken 15 évvel később, a gazdasági világválság során a fél világon elterjed majd. Ez a történet a pénz hatalmáról szól, mely amilyen veszélyes, éppen olyan áldásos is lehet. És ez minden. Magyar Nemzeti Bank - Pénziránytű. Bitcoin. A Bitcoin egy nyílt forráskodú digitális fizetőeszköz, amelyet 2009. január 3-án egy ismeretlen (fórum nevén Satoshi Nakamoto) bocsátott ki, közvetlenül a 2008-as amerikai bank válság kirobbanása után. Az elnevezés vonatkozik továbbá a fizetőeszközt kezelő nyílt forráskódú szoftverre, és az azzal létrehozott elosztott hálózatra is. A többi elektronikus fizetőeszköztől eltérően a Bitcoin nem függ központi kibocsátóktól és hatóságoktól. A Bitcoin a peer-to-peer hálózat csomópontjai által tárolt elosztott adatbázisra támaszkodik.

Az adatbázis tartalmazza a fizetések adatait, garantálva az elektronikus fizetőeszközökkel szembeni alapvető követelményeket. A biztonságot digitális aláírások és proof-of-work rendszer adja.[1] A Bitcoinok biztonságosan tárolhatók egy pénztárcafájlban, személyi számítógépen, mobiltelefonon, külső adathordózókon, vagy felhő alapú szolgáltatóknál, küldésükhöz és fogadásukhoz pedig csak a küldő illetve a fogadó Bitcoin címe szükséges. Premier - Helyi pénz lehet a kiút a válságból? PayPal - Minden ami PayPal. Talán az egyik legelterjedtebb online fizetési megoldás a PayPal, (pl. az AlertPAY, MoneyBookers stb. mellet), mely nem csak világszintű népszerűségéről ismert, hanem biztonságáról is (így a PayPal magyar körökben is egyre elfogadottabb).

A PayPal (Europe) 1993-as cégbejegyzéssel indította pályafutását, mint hitelintézet Luxemburgban. A PayPal igazán csak akkor épült be a köztudatba, mikor a nagy és híres amerikai online aukciós óriás az eBay 2002-ben bekebelezte és azóta PayPal Inc. néven fut Kalifornia (USA) székhellyel. Mára már a két fogalom szinte teljesen összeforrt.

Körülbelül 190 országban használható a PayPal vásárlásra és pénz küldésre 18 valutanemben. Hogy miért is jó a PayPal és miért is használják internetes pénzügyi tranzakciókra? A válasz az egyszerűségben és biztonságban rejlik. Az internetes fizetés könnyebb megértése érdekében 2 bemutató videót is készítettünk a PayPal leírás előtt. A második videó egy kicsit a PayPal leírás “előmelegítésére” szolgál. Start Accepting Credit Cards Today With PayPal. MoneyBookers - leírás. Manapság szinte elválaszthatatlan 2 fogalom lett egymástól az online internetes játékok (pl. póker) és a MoneyBookers, mint online fizetési megoldás. (Szintén hasonló szerepe van a többi ismert rendszerhez képest, csak a legnagyobbakat említve pl. az PayPal, AlertPAY, NETeller stb.)

A feltörekvő népszerűség mellett nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra is. A MoneyBookers Ltd. Angliában és Wales-ben beregisztrált törvényesen működő és (a brit FSA gazdasági hatóság által) ellenőrzött pénzügyi csoport, Londoni székhellyel. A csoport amerikai tagja, a MoneyBookers USA Inc. 2009 februárjában hivatalosan is integrálódott a nagy aukciós óriáscég eBay-be. Hogy miért is jó a MoneyBookers és miért is használják internetes pénzügyi tranzakciókra?

Az internetes fizetés könnyebb megértése érdekében 2 bemutató videót is készítettünk a MoneyBookers leírás előtt. A második videó egy kicsit a MoneyBookers leírás “előmelegítésére” szolgál. A hivatalos weboldal elérhető a MoneyBookers link alatt. Moneybookers regisztráció. {*style:<b>Hogyan töltsem ki a moneybookers regisztrációs űrlapokat? Mi a moneybookers? Milyen előnyei vannak a moneybookers használatának? Pénzt kaptam a moneybookersen keresztül, mi a teendőm? Lehet egyszerre több moneybookers számlám is? Milyen pénznemben regisztrálhatok moneybookers számlát? Küldhetek pénzt külföldre is a moneybookers -el </b>*}{*style:<b>? Mennyibe kerül a szolgáltatás? Megcsináltam a moneybookers regisztrációt és pénzt szeretnék küldeni. </b>*}{*style:<b> és pénzt szeretnék fogadni. Mit jelent a túra szám? Nem tudok a moneybookers -nál regisztrálni. Első lépés: Kattints erre a linkre , majd a megjelenő ablakban a "Sign up" gombra .

Második lépés: Válaszd ki ,hogy melyik országból való vagy (country of residence) , Magyarország esetében ez Hungary illetve ,hogy milyen nyelven akarod használni a Moneybookers -t! Harmadik lépés: Töltsd ki a moneybookers regisztrációs űrlapot! A kitöltendő mezők felülről lefelé sorrendben: Megszólítás ( Title) Keresztnév ( First name ) Ötödik lépés: