background preloader

YHR

Facebook Twitter

Promote Yourself: The New Rules For Career Success. Karrier portálok - nexum. FMCG.lap.hu. Levélírás - adri.palagyi - Gmail. Állás, munka, állások, állásajánlat, önéletrajz - Profession.hu. Generation y. Mi változott az előző generáció munka- és életkörülményeihez képest? | Y generáció. Amikor elkezdtem foglalkozni szakmaszerűen a generációmmal, kíváncsi voltam, vajon mennyire tipikus jegyek kísérnek engem? Mennyire igazak rám a generáció alapigazságai?

Természetesen elolvastam a vonatkozó irodalmat, melyből Magyarországon elég kevés áll rendelkezésre. Talán Tari Annamária Y generáció c. könyve tárgyalja összefogottan a sajátosságokat. Mindenki másként egyforma? Amikor cégvezetőkkel, vagy nagyvállalati középvezetőkkel, HR munkatársakkal beszélgetek, sokszor érzem azt, valahol középen állok, mivel együtt nevetünk olyan kis sutkán, mint pl. Hofi: „Tudod, itt három dolgot lehet fogni: a Kossuthot, a Szabad Európát, meg a …! Pedig fogadni mernék, hogy általában ezen 40 felett nevetnek igazán… Az Y generáció már nem ebben környezetben él, ahol ennek a mondatnak több értelme volt, mint szimplán poén. A mai Y generáció már Bödőcs Tiboron nevet és Kiss Ádámon. De milyen most a környezet? De vajon ma is aláállnak fiatalok? Hogyan motiválhatóak az új környezetben a fiatalok? Pályaorientáció és pályatanácsadás. 11.45-13.15 “Y” és “Z”-generáció II. (szekcióvezető: Fehér Péter) KAZY 407, Fehér Péter: A globális netgeneráció ¬ aktuális helyzetkép itthon és külföldön.

T_kdifjkut.pdf (application/pdf objektum) Hírek - Y Generáció II. rész - Magyarfoldre.hu. Elvonulást szervezünk férfiak részére, önmagunk kutatása, a férfiélet szakaszai és feladatai azonosítása végett. Erőpróbákon veszünk részt és közös lelki gyakorlatokat folytatunk. Együtt keressük az okokat, amik miatt megkopni látszik a férfiak spirituális gyakorlata, törekszünk a férfi lelkiség felelevenítésére, megerősítésére.

"Az elmúlt időszakban sokan kérdezték, hogy kire fogok szavazni ezért úgy döntöttem, közzé teszem választásom. " Géczy Gábor tollából. Magyar Földre Mozgalom találkozó és beszélgetés interaktív jelleggel. 2014 kivételes év - legalábbis Magyaroroszág tekintetében biztosan - ugyanis idén április 6. Valóság vagy kreált valóság: stúdióban vették fel, vagy valódi? Az Élet és Tudomány 2009. évi 13. számában olvasható volt egy figyelemreméltó és lebilincselő írás Gerald Hüther professzorral, aki az egyik legismertebb német agykutató és neuropszichológus. Kedves barátaim! Hírnevet és pénzt, vagy pénzt és hírnevet?

Szeretnél RFID chipet a bőröd alá? Tükör. Öt fontos dolog, amit tudnod kell az Y generációról - Piackutatás blog. Ahogy azt már korábban sejteni lehetett, az ún. ’Y generáció’ nem úgy reagál a reklámokra, mint az idősebbek, legalábbis ez derül ki a ComScore legfrissebb tanulmányából, mely közel 1000 televíziós és 35 digitális reklám tesztelésén alapul. De itt a bökkenő: a fiatalok mindig is jobban figyelmen kívül hagyták a tv-reklámokat, mint az idősebbek, a ComScore szerint (melynek pedig öt évtizedes tapasztalata van a témában, már az ARS-csoport 2010-es bekebelezését megelőzően is foglalkoztak a reklámok kutatásával). Ugyanakkor, ha a digitális reklámokról beszélünk, már nem figyelhető meg jelentős különbség a fiatalok-idősek csatájában! (Digitális reklám=pl. a közösségi médiában, Facebookon, Youtube-on megjelenő reklámok.) A ComScore elemzését a „választások megoszlása” feltevésre építette, valamint emberek két csoportjának különbözőségeire, azokra, akik védtelenek a reklámokkal szemben, és azokra, akik nem számítanak a reklámok célpontjainak.

Az öt kulcsfontosságú megállapítás a következő. Y generáció, piackutatás, ilyesmi - Piackutatás blog. Generation Y around the World: global youth research by InSites Con... 2011_2_schuller.pdf (application/pdf objektum) Multimédiás üzemmódban: értsük meg az Y generációt! | Minok.hu. Sok szülő nem képes megérteni, hogy a gyermeke mit tud naphosszat a számítógép előtt csinálni, mások lustának és nemtörődömnek tartják a fiatalokat. Mindkét korosztály számára érdekes és tanulságos olvasmány lehet Tari Annamária Y generáció című könyve, amely a mai húszon- illetve harmincéveseket érintő jelenségeket próbálja megérteni és megértetni. Mi, egy cikk keretében – noha csupán egy résnyire – de bepillantunk ebbe a világba.

Nehéz pontos kategóriát adni: Y generáció alatt leginkább azokat a mai húszon- illetve harmincéveseket értik, azokat az 1980-1995 között születetteket sorolják ide, akik számára a digitális világ evidens, akik öntörvényűek és akik számára a pénz mindent körülölel. Ők a fogyasztói társadalom gyermekei. A vámpír, az anorexia és a drog Az idősebb generációk tagjainak jó része nem érti mi az az iPhone, hogyan lehet a számítógép előtt ülve farmon gazdálkodni. A fiatal nőknek talán még nehezebb. A munka világa „Nem akarok vénlány lenni” Birta Brigitta. Az Y generáció irányítja a világot - Szabad Föld Online. 2011. május 23., hétfő, 19:00 Szerző: Kovács Réka Egyre inkább a fiatalok irányába tolódik el a fogyasztói társadalom húzórétege. Ők azok, akik alakítják és a legnagyobb mértékben kihasználják ennek lehetőségeit. Az Y generáció tökéletesen eligazodik a legújabb trendek között, s ezzel egyre nagyobb hatást gyakorol a társadalomra, a politikára és az üzleti életre.

Ráadásul nem csupán vásárlőerővel lépnek fel, de nagymértékben hatnak az idősebbek – szüleik – generációjára is. A szülők számára ma már a tini és a húszas éveiben járó gyermekeik véleménye, visszajelzése a legfontosabb. E fiatalok nagyban eltérnek a korábbi generációktól: magabiztosak, tájékozottak, konkrét elképzeléssel rendelkeznek arról, mire van szükségük. Ezt felismerve, ma már ők az elsőszámú célpont a legtöbb cég számára, mivel szívesen költenek és próbálnak ki új dolgokat. A legfontosabb azonban, hogy e fiatalok tudatos fogyasztóvá váljanak. Akik nem a szüleik útját választják. A frissdiplomások, fiatal munkavállalók első munkahelyükkel kapcsolatos munkahelyi elvárásait mérte fel a PwC legfrissebb, Millenniumi generáció a munkában (Millenals at Work) című kutatása.

Kiderült: a válság világszerte nyomot hagyott a munkaerőpiac alakulásán, és átrajzolta a fiatalabb generációk lehetőségeit és elvárásait is. Milleniumi generáció A millenniumi generációnak nevezzük az 1980 és 2000 között született generációt, akik napjainkban lépnek be a munkaerőpiacra. A vállalatok számára kiemelten fontos tehát e munkavállalói réteg legjavának alkalmazása, illetve megtartása. Karrierelvárásaik, munkához történő hozzáállásuk, technológiai tudásuk fogja befolyásolni a 21 század munkaerőpiacát, hiszen 2020-ra a munkavállalók felét ők teszik majd ki. A válaszadók elvárásaik sorában munkáltatójukkal szemben első helyen jelölték meg (összesen 22 százalék) a munkáltatójuktól kapott legfontosabb előnyként a tréninglehetőségek és a fejlődés biztosítását.

Mást várnak, mint a szüleik. Hírek - Y Generáció I. rész - Magyarfoldre.hu. Elvonulást szervezünk férfiak részére, önmagunk kutatása, a férfiélet szakaszai és feladatai azonosítása végett. Erőpróbákon veszünk részt és közös lelki gyakorlatokat folytatunk. Együtt keressük az okokat, amik miatt megkopni látszik a férfiak spirituális gyakorlata, törekszünk a férfi lelkiség felelevenítésére, megerősítésére. "Az elmúlt időszakban sokan kérdezték, hogy kire fogok szavazni ezért úgy döntöttem, közzé teszem választásom. " Géczy Gábor tollából. Magyar Földre Mozgalom találkozó és beszélgetés interaktív jelleggel. 2014 kivételes év - legalábbis Magyaroroszág tekintetében biztosan - ugyanis idén április 6.

-ára esik a bolondok napja idehaza. Valóság vagy kreált valóság: stúdióban vették fel, vagy valódi? Az Élet és Tudomány 2009. évi 13. számában olvasható volt egy figyelemreméltó és lebilincselő írás Gerald Hüther professzorral, aki az egyik legismertebb német agykutató és neuropszichológus. Kedves barátaim! Hírnevet és pénzt, vagy pénzt és hírnevet? Tükör. Y Generáció - Menedzsmentor - A változásmenedzser. Y generáció: vigyázzatok, jövünk! (videó) - Piackutatás blog. Itt az Y generáció, és fogalmunk sincs a virtuális evolúcióról - MR1-Kossuth Rádió. X- és Y-generációs szakadékok: vajon te “a generációdnak megfelelően” kommunikálsz? « Eszter's Offtopic. Már a születési évszám se garancia semmire Írtam már korábban az Y-generációról, de most Zsófi, Szonja és Marcsi egyszerre ihletett meg a "tech és életmód" téma generációs vonatkozásai kapcsán.

Közhely, de igaz: a kommunikáció embertársainkkal életünk legmeghatározóbb szegmense, hiszen mindenkinek vannak rokonai, barátai, szerettei, osztály- és munkatársai, szomszédai, és még a legelveszettebb remetét is interperszonális kapcsolatokra kényszeríti olykor az élet. Az pedig, ahogyan kommunikálunk, elválaszthatatlan a kortól, amelyben élünk és a körülményektől, amelyek adottak... no és az egyéni vérmérséklettől, személyiségjegyektől. Erről lesz szó ebben a posztban. Múlt héten írtam arról, hogy egy ismerős személyes sértésnek vette, hogy (név nélkül, személyes adatok megváltoztatásával) róla írtam és őt idéztem egy számomra fontos kérdés feldolgozása és bemutatása kapcsán.

Van saját honlapod? Készítettél már más számára honlapot? Használsz azonnal üzenetváltást, ha a barátaiddal beszélsz? Coaching - Tréning - Hogyan motiválható az Y generáció? (Europ Assistance) - Hrcafe.eu. Az ezzel az írással induló motivációs cikksorozatunkban olyan olyan cégekkel foglalkozunk, ahol annak piaci pozíciója, speciális helyzete a megszokottól eltérõ gyakorlatot igényel. Írásaink nem elméleti jellegûek, hanem a HR vezetõkkel folytatott beszélgetéseken alapulnak. Olyan, a hétköznapokban alkalmazható HR tevékenységekre voltunk kíváncsiak, amelyek másolhatók, alkalmazhatóak máshol is. Kalán Ágnes (Europ Assistance) egy jellemzõen Y generációs csapat szintén fiatal HR menedzsere.

Ágnessel fõleg arról beszélgettünk, hogyan lehet hatékonyan ösztönözni a munkatársakat egy olyan szervezeti struktúrában, ahol a cégen belül a felfelé irányuló mobilitás lehetõsége meglehetõsen szûkös, a fluktuáció mértéke pedig az átlagosnál magasabb. Az Europ Assistance 1963-as franciaországi megalakulása óta a világ elsõ számú, referencia szintû szolgáltatója az assistance (professzionális segítségnyújtás) szolgáltatások terén. Az Y-generáció formálja át az irodák stílusát - ingatlanmenedzser.hu. 2011. november 17., csütörtök, 12:15 • Utolsó frissítés: 2011. november 17., csütörtök, 12:18 Szerző: ingatlanmenedzser.hu Az Y-generáció miatt alapvetően meg fog változni az irodai környezet, a munkastílus, és a munkába járás is.

Az Y-generáció miatt alapvetően meg fog változni az irodai környezet, a munkastílus, és a munkába járás is. Napjainkban az ún. a baby-boom generáció (vagyis az 1960-70-es években született generáció) uralja a munkaerőpiacot, mely a munkaképes népesség körülbelül 45%-át jelenti - áll a Colliers International ingatlantanácsadó cég elemzésében. Az irodai környezet tervezésekor legfőképp e generáció igényeit vették figyelembe. Az elkövetkező 20 évben nagy változásnak nézünk elébe az uralkodó stílus, motiváció és módszereket illetően a munkavégzés valamint a munkába járás terén a modern munkaerőpiacon. „Magyarországon elsősorban a nemzetközi cégeknél és a szolgáltató központoknál (Shared Service Center) képviselteti magát jelentős létszámban az Y Generáció. Karrier: Az Y generáció tagjai utálják legjobban munkájukat. 2010. január 12., kedd, 11:05 • Utolsó frissítés: 2010. január 12., kedd, 11:11 Szerző: hvg.hu Aggasztó tényekre világított rá a legfrissebb elégedettségi felmérés az Egyesült Államokban: a munkaerő-piacon jelen lévő legfiatalabb, 15-24 éves korosztály 37 százaléka elégedett csak állásával.

Mi lehet ennek az oka? Az amerikai munkavállalók elégedettsége két évtizede most a legalacsonyabb, az úgynevezett Y generáció tagjai utálják legjobban munkájukat, legalábbis ez derül ki az egyik non-profit szervezet, a The Conference Board éves felmérésből. (Az Y generációba, másnéven „ezredfordulós” generációba egyes definíciók szerint az 1982-1995 között született pályakezdők tartoznak. Magyarországon a 15-24 éves korosztály tagjai képviselik ezt a csoportot. A 2009-es felmérés szerint az amerikai alkalmazottaknak csak 45 százaléka elégedett munkájával, míg ez az arány 1987-ben, az első hasonló kutatás alkalmával még 61 százalék volt.

Mamahotel és Y generáció,MOHA Online. Pán Péter-szindróma, bumeránggyerek, jojógeneráció, mamahotel – csak néhány fogalom, amivel „elveszett és lusta” generációnkat, a 80-asokat illetni szokták. Utánajártunk, mi igaz az otthonról kirobbanthatatlan, ingyenélő egyetemista mítoszából. • A szociológusok a kitolódott kamaszkor problémájaként beszélnek a felnőtt- és tinédzserkor közé beékelődött, önálló stílusjegyekkel bíró életszakaszról, amikor már nem a tizenévesek, de még nem is a felnőttek életét éljük. A fészek el nem hagyásának ezen különböző aspektusaira születtek a mindannyiunk által jól ismert szlogenek. Mamahotel és diplomahalmozók A mamahotelre vonatkozóan az Eurostat-eredmények szerint a hazai 25–34 éves nők 27,2%-a, a férfiak 42,5%-a lakik a szüleivel. Nem lusták Morális pánikra talán még sincs ok, annak ellenére, hogy a média a témában hajlamos kallódó, elveszett generációról beszélni.

Szülőktől függő egyetemisták Az első szabad generáció. Y generáció. Amíg a felnőttek egy része óvatosan közelít az újabb és újabb számítógépes programokhoz, és minden szabályt betart, addig a ‘82 után születettek – ők az Y generáció – már belenőttek a számítógépes programok felhasználási stádiumába. Akik 82 óta születtek, már munkavállalók. De a legtöbb figyelmet érdemlő sáv mégiscsak a kiskamasz és kamasz korosztály. Tizenkilenc éve, a rendszerváltás óta követhető a fogyasztói társadalom kialakulásának folyamata Magyarországon. Itt most olyan kiskamaszok szaladgálnak, akik már ebben szocializálódtak. Amíg a felnőttek egy része óvatosan közelít az újabb és újabb számítógépes programokhoz és minden szabályt betart, addig a ‘82 után születettek – mert róluk beszélünk, ők az Y generáció – már belenőttek a számítógépes programok felhasználási stádiumába. A fiatal felnőttek már valamennyire kialakult személyiséggel rendelkeznek, amit a kora 90-es évek, a 80-as évek határoztak meg.

Címkék: kamasz infokommunikáció Y generáció Linkek » Kommentálom Hozzászólások. FP-41_y-generacio.pdf (application/pdf objektum) A 80-as generáció /esszékötet/ Vást tettünk közzé pályakezdő társadalomtudósok számára, hogy kutassanak a megadotttémában és adják elő eredményeiket egy konerencia keretében. Felhívásunknak ontoseleme volt, hogy társadalomtudósnak tekintett mindenkit, aki a társadalom konkrét, jelenlegi problémáival hivatott oglalkozni.

Éppen ezért célunk nem egy tudományosmódszertan szempontjából kikezdhetetlen, kutatói konerencia megszervezése volt, in-kább egyajta körképet, önvizsgálatot készíteni arról, hogy miként látja saját generációnk önmagát. Mennyiben tekinthetjük magunkat a korábbiaktól eltérő, motiválatlan, vagy többek által elveszettnek tekintett generációnak? Vajon eltevéseink, a mindennapokbólakadó tapasztalataink mennyiben igazolódnak, ha jobban megvizsgáljuk, illetve megoszt- juk egymással őket? Felhívásunk egy kísérlet volt arra nézve, mennyiben érdekes ez a témaés milyen mennyiségben és minőségben mozgatja meg korosztályunkat? Alpár Balázs Langmár Péter Tarr Ferenc Kontra Műhely Előszó Munka. Életmód - Hogyan szerezzünk bombabiztos önértékelést?

„Ma nagyon nehéz aktívnak és tudatosnak lenni, ha valakinek nincs biztos önértékelése, az hamar óriási szorongással találja szemközt magát" – mondja a huszonévesekről Tari Annamária pszichoterapeuta, akivel Y generáció című könyvéről beszélgettünk. A könyved egy családi beszélgetéssel kezdődik, a nagyszülő, a szülők és a tinédzser gyerek beszél el egymás mellett, egyik sem érti a másikat. A generációk közti viták több száz éve ismétlődnek.

Szerinted most, az X és Y generáció közt nagyobb a távolság, mint az normális lenne? Néha igen. Hány évesek az Y generáció tagjai? A szüleim korosztályával nehezebb megértetni azt is, hogy például miért váltunk munkahelyet, ha rosszul érezzük magunkat ott, bizonytalan viszonyok közt miért kockáztatunk. Igen, az X nemzedék még poroszos tekintélytiszteletben szocializálódott, jógyerek attitűddel, és a rendes embernek egy munkahelye volt. Tény, hogy az X-es szülők nagyon aggódnak a felnőtt gyerekeik miatt. Ez teljesen így van. Miért fontos? Folytatjuk.